Vizsgálóbizottságot hoztak létre a Gripen-balesetek miatt

Vizsgálóbizottságot hozott létre a honvédelmi tárca a Gripen-balesetek ügyében, a testületnek július 31-ig kell jelentést tennie a balesetek lehetséges kiváltó okairól.

Hende Csaba közölte, a múlt pénteken felállított testület feladata az is, hogy javaslatokat tegyen a szükséges és lehetséges intézkedésekre. Hozzátette, hogy a balesetek körülményeit vizsgálják azok a minisztériumtól független közlekedésbiztonsági szervezetek is, amelyeknek a törvények értelmében ez a feladatuk.



A politikus kérdésre válaszolva hangsúlyozta, hogy a balesetek, a két gép kiesése befolyásolja a haderő képességeit. Ezért intézkedéseket kell tenni annak érdekében, hogy minél hamarabb megtörténjen a két, remélhetőleg csak ideiglenesen repülésképtelen Gripen vadászgép pótlása.

Ebben a helyzetben tárgyalásokat folytatnak svéd partnereikkel - mondta Hende Csaba.

A magyar légierő egyik Gripen vadászgépe május 19-én Csehországban túlfutott a leszállópályáján és összetört, egy másik Gripen pedig június 10-én Kecskeméten az orrfutó hibája miatt a hasán szállt le. A pilóták mindkét esetben katapultáltak.