Túl nagy ádámcsutkája miatt tanácsolták el a pályáról a ma 85 éves Clint Eastwoodot

Egészen elképesztő tények derültek ki a születésnapos, Oscar-díjas színészről.

"Méltósággal megöregedni az egyik legfontosabb képesség"

 

Ma nyolcvanöt éves Clint Eastwood többszörös Oscar-díjas amerikai rendező, színész, producer, aki rendezőként a legidősebbként kapta meg az amerikai filmakadémia kitüntetését.

Clint Eastwood. Fotó: AFP

Clint Eastwood. Fotó: AFP



Az 1930-ban született Eastwood fiatalon volt bolti eladó, favágó, testőr, zenész és benzinkutas is. A koreai háború idején behívták, de a harctéren nem szolgált: amikor egy tengerbe zuhant repülőgépről öt kilométert megtéve tempózott ki a partra, úszó kiképzőnek tették meg. Leszerelése után Hollywoodban próbálkozott, de túl nagy ádámcsutkája miatt eltanácsolták. Végül egy westernsorozatba sikerült bekerülnie, a forgatási szünetekben Európába ruccant át filmezni.

Az 1 méter 93 centiméter magas fiatalemberre itt figyelt fel Sergio Leone, aki több spagetti-westernjének (Egy maroknyi dollárért, Pár dollárral többért, A jó, a rossz és a csúf) főszerepét osztotta rá. A rezzenéstelen arcú, szűkszavú, de gyors kezű pisztolyhős beindította amerikai karrierjét is.

Western és érzelmes dráma
1971-től rendez, számos esetben a főszerepet is magára osztotta. A kamera másik oldalán még nagyobb sikereket könyvelhetett el. Túl a hatvanadik életévén kapta első rendezői Oscar-jelölését, amelyet azonnal díjra is váltott: a western műfaját megújító Nincs bocsánat című alkotásért 1992-ben a legjobb filmnek és a legjobb rendezőnek járó Oscar-díjat is átvehette. 2005-ben ismét tarolt az egy bokszolónő tragikus végű pályafutását elbeszélő Millió dolláros bébivel, ő lett a legidősebben kitüntetett Oscar-díjas rendező (a díjátadón ott ült 96 éves édesanyja is). Sikeres volt 1995-ben A szív hídjai című érzelmes dráma, amelyben Meryl Streep volt a partnere, majd 2003-ban a klasszikus film noir stílusban rendezett Titokzatos folyó, ezért Oscar-jelölés lett a jutalma.

Clint Eastwood filmrendező (k) és filmje főszereplői, Sienna Miller és Bradley Cooper amerikai színészek az Amerikai mesterlövész (American Sniper) című filmjük vetítésén New Yorkban 2014. december 15-én. A december 25-én bemutatott filmet 2015. január 16-tól vetítik az amerikai mozikban.(MTI/EPA/Andrew Gombert)

Clint Eastwood filmrendező (k) és filmje főszereplői, Sienna Miller és Bradley Cooper amerikai színészek az Amerikai mesterlövész című filmjük vetítésén New Yorkban 2014. december 15-én. (Fotó:MTI/EPA/Andrew Gombert)



Idén az Amerikai mesterlövész című alkotása több kategóriában is versengett az Oscarért folyó versenyben, de - sokak csalódására - a rendezők között nem jelölték. (A rendezést eredetileg Spielberg vállalta, Eastwood az ő visszalépése után ült a direktori székbe.) Az iraki háborúban szolgált legeredményesebb mesterlövészről szóló alkotás esélyes volt a legjobb film kategóriában, a főszereplő Bradley Cooper is a jelöltek közt volt, de mindössze egy technikai kategóriában (legjobb hangvágás) nyert.

Imádja a zenét
Eastwood nagy dzsessz- és bluesrajongó, több filmjéhez maga szerezte a zenét, ebben segítségére van sikeres dzsesszzenész fia, Kyle is. Közismert kemény munkájáról, takarékos életmódjáról, valamint feltétlen megbízhatóságáról. Forgatáskor színészein a kevés sminket szereti, és pontos instrukciói alapján már az első felvételeket igyekszik rögzíteni.

Különböző kategóriákban összesen tizenegy alkalommal jelölték Oscar-díjra. Rendezői Oscar-díjai mellett 1994-ben Irving G. Thalberg-emlékdíjjal tüntették ki, többszörös Arany Glóbusz-díjas és a Cecil B. DeMille-életműdíj birtokosa, több nemzetközi filmfesztivál is elismerte életművét. Megkapta a francia Becsületrendet, az Oscar francia megfelelőjének számító César-díjat, a Kennedy Center és az Amerikai Filmintézet életműdíját. Néhány éve Barack Obama amerikai elnöktől kapott kitüntetést, mert filmjei és színészi alakításai "az egyéniség, a kemény igazságok és az amerikai lét esszenciájának esszéi".

Clint EASTWOOD többszörös Oscar-díjas amerikai színész, rendező felesége, Dina RUIZ társaságában megérkezik a J. Edgar című filmje világpremierjére Los Angelesben 2011. november 3-án. Az alkotás az FBI alapítójának, J. Edgar Hoovernek (1895-1972) az életét dolgozza fel Leonardo DiCaprio főszereplésével. (MTI/EPA/Paul Buck)

Eastwood felesége, Dina Ruiz társaságában. (Fotó:MTI/EPA/Paul Buck)



"Mindenki hagyja békén a másikat"
A szókimondásáról ismert, konzervatív nézeteket valló filmsztár mottója: "Mindenki hagyja békén a másikat." A politikába is belekóstolt egy rövid időre: a nyolcvanas évek elején - elunva a hivatásos politikusok korruptságát és tehetetlenségét - elindult lakóhelye, Carmel városka polgármesteri tisztségéért, meg is választották.

Különböző kapcsolataiból hét gyermeke született, közülük többen a művészi pályát választották.
Eastwood szerint a hosszú élet titka a testileg és szellemileg egyaránt tevékeny élet, azt vallja, hogy "méltósággal megöregedni az egyik legfontosabb képesség". Idős kora ellenére még sok történetet szeretne elmesélni...