Felelősségre vonhatják Gömöri Zsoltot

A Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) felügyelőbizottsága szerint a közgyűlés felelősségre vonást kezdeményezhet Gömöri Zsolt elnök ellen "vezető tisztségviselő hatáskörében kötelezettségbe tartozó vezetői ellenőrzés elmulasztása miatt".

Az időközben lemondott testület az MPB csütörtöki tájékoztatása szerint öt vizsgálatot folytatott le, és Gömörinek a 2012-es paralimpia után kifizetett 17,5 millió forintos állami jutalom körülményei, a Balaton Reál Kft. és az MPB között létrejött szerződés szerinti gépjármű-kártérítés ügye, a mexikói sportszakmai látogatás, a munkavállalók részére folyósított lakáscélú munkáltatói támogatások körülményei és a Coca-Cola cég által nyújtott támogatás felhasználása kapcsán az MPB működését rendben találta.

Mindamellett a jochapress.hu pénteki értesülése szerint a felügyelőbizottság összegzésében további megállapítást is tett. Az fb szerint a közgyűlés, illetve az elnökség felelősségre vonást kezdeményezhet az elnök ellen. Az elnök munkáltatója, azaz a közgyűlés számon kérheti Gömörin, hogyaz MPB illetékes dolgozója nem kötötte meg egy ellopott gépkocsi cascóját, s ezzel 3 milliós kárt okozott a paralimpiai bizottságnak.

Budapest, 2015. május 24. Gömöri Zsolt, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke sajtótájékoztatót tart a Magyar Sport Házában 2015. május 24-én. (MTI-fotó: Szigetváry Zsolt)

Gömöri Zsolt. (MTI-fotó: Szigetváry Zsolt)



Az fb az ügyvezető szerv mulasztásának tartja, hogy az elnökség nem hozott összegszerű, illetve konkrét határozatot a Gömörinek nyújtott támogatással kapcsolatban, valamint azt is, hogy annak kifizetése nem a jogszabályban előírt módon valósult meg.

A botrány május elején robbant ki, amikor kiderült, hogy Gömöri Zsolt 2012-ben hárommillió forint vissza nem térítendő támogatást kapott a bizottságtól hitele végtörlesztésére. A szervezetet emellett visszaélésekkel, törvénytelenséggel vádolták meg, többek között vezetői indokolatlan utazásaival.

Az MSZP, a Jobbik és a Demokratikus Koalíció egyaránt a teljes vezetőség lemondását követelte.
Gömöri a vissza nem térítendő támogatást - melyet Deutsch Tamás alelnök javaslatára szavazott meg neki az elnökség - törvényesnek nevezte, de május 12-én bejelentette, hogy visszafizette a felvett hárommillió forintot.

Az elnök ellen május 21-én több parasportoló nevében csoportos feljelentést tettek a Központi Nyomozó Főügyészségen. Ezt megelőzően közös nyilatkozatban, nyolcpontos petíciót benyújtva lemondásra szólították fel az elnököt, az elnökséget és a felügyelőbizottságot is. A petíciót több mint ötszázan írták alá, köztük Pálos Péter, Krajnyák Zsuzsanna, Dani Gyöngyi, Vereczkei Zsolt és Pásztory Dóra.

Az MPB elnöke kedden cáfolta a sajtóban ellene felhozott 15 vádpontot, és közölte: a "hecckampánnyal" kapcsolatos dokumentumokat elküldik a MOB elnökének és a sportállamtitkárság vezetésének is. Az MPB elnöksége felkérte az etikai és jogi bizottságot az ügy kivizsgálására, egyúttal jelezte, hogy a jogszabálysértések gyanúja miatt a rendőrséghez és az ügyészséghez fordul.

Csütörtökön Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta, hogy szerinte jobb lenne, ha Gömöri Zsolt távozna az MPB éléről, mert amit az elnök tesz, az többet árt a paralimpia ügyének, mint használ. Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke szerint Gömöri Zsolt "már nem tudja hatékonyan képviselni és hitelesen szolgálni" a szervezetet és a sportolókat.

Az MPB június 19-ére hívott össze rendkívüli közgyűlést.