Henri Boulad: A Nyugat elvesztette morális tartását

Európának vissza kell nyernie erkölcsiségét és hitét, mert veszélyes, hogy miközben a Nyugat elvesztette vallása gyökerét és morális tartását, az iszlám igazodási ponttá vált - mondta Henri Boulad jezsuita szerzetes a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

A melkita felekezethez tartozó, Egyiptomban, szíriai-libanoni szülők gyermekeként született szerzetes az interjúban kifejtette, hogy kétféle iszlám létezik: van az irányítani akaró, erőszakos, valamint a liberális, nyitott, toleráns. Ez a kettősség Mohamed óta létezik, a Koránban is jelen van, és a két irányzat között teljes az ellentmondás. Az egyik a nyitottságra, a másik a térítésre és mészárlásra fókuszál - magyarázta.
Az interjút itt hallgathatja meg.

A szerzetes az Iszlám Állam terrorszervezettel kapcsolatban megállapította, "a radikalizmus teljesen megfelel az iszlám vallás hagyományainak".
A világszerte nagy tekintélyű egyiptomi jezsuita filozófiát Franciaországban, teológiát Libanonban, pszichológiát pedig az Egyesült Államokban tanult. Évtizedeket dolgozott a leprások megsegítésén, munkájába több száz keresztény és muzulmán fiatalt vont be. Harcolt a szudáni népirtás megfékezéséért, együtt dolgozott Teréz anyával is, 24 éve az észak-afrikai és keleti országokért felelős Caritas vezetője. Önfeláldozó életéért megkapta a francia érdemrend tisztikeresztjét.

A legfőbb próféta, Mohamed sokszor maga is részt vett azokban a karavánfosztogatásokban, amelyeket híveinek is megengedett, és például árulás miatt lemészároltatott hatszáz zsidót. Vagyis amikor az iszlám világ azt mondja, hogy Mohamed a példa, akkor a minta a radikalizmus, a terrorizmus is - vélekedett. Henri Boulad mindeközben hangsúlyozta: fontos különbséget tenni az iszlám mint vallás és a muzulmán emberek között. A muzulmánok többsége kedves, rokonszenves ember, békeszerető, együttélésre törekszik, csak éppen egy őket irányító kisebbség nem az. Felidézte: a történelemben sokszor próbálkoztak azzal, hogy az iszlámot toleránssá tegyék, az iszlámnak több nagyon nyitott gondolkodója is volt, aki a hitet és az értelmet akarta egyensúlyba hozni, de rendre elítélték őket.

A szerzetes szerint "a Nyugat az iszlamizmus cinkosa", politikai, gazdasági és stratégiai okokból "flörtöl" az iszlamizmussal. Többek szerint az Egyesült Államok korábban együttműködött az Iszlám Állammal - mondta.

Arról is beszélt, hogy még a katolikus egyház sem hajlandó "szembenézni a tényekkel", a párbeszéd jegyében nem hajlandó világosan látni és kimondani az igazságot. "A Nyugat a tolerancia jegyében megnyitja a kapuit az intolerancia előtt" - foglalta össze.

Henri Boulad a bevándorlás kérdésében utalt rá, hogy az integrációval nem volt minden bevándorlónak gondja, jóformán csak az iszlám nem képes az integrációra. "Ki is mondják: nem akarunk integrálódni, hanem mi fogunk titeket integrálni", és ennek a tervnek a megvalósításához az első lépés a bevándorlás, a második a gyermekszülés - mondta. Hozzáfűzte: néhány éven belül a demográfiai egyensúly megbillen. A harmadik lépés véleménye szerint a megtérés, mert miközben a Nyugat elvesztette vallása gyökerét és morális tartását, az iszlám - főleg a fiatalok szemében - igazodási ponttá vált.

A szerzetes hangoztatta: Európa, a Nyugat már nem szabad sem politikailag, sem erkölcsileg. Szerinte Európának vissza kell nyernie erkölcsiségét és hitét, amelyet a második világháború után elvesztett.

Henri Boulad azt mondta: "A nyitottság, a tolerancia, az emberi jogok nevében eladjuk a házainkat, eladjuk az országunkat, eladjuk a kultúránkat és eladjuk az identitásunkat."

Sokan figyelmeztetik Európát, de nem akarja meghallani, és amikor majd megérti, késő lesz - vélekedett. Megjegyezte: "Európa fővárosában", Brüsszelben a leggyakoribb név, amelyet a gyerekeknek adnak, a Mohamed, és a város lakóinak 40 százaléka muzulmán.