A világ legnagyobb aranybányája a magyar gazdaságot is segítheti

A hatalmas ásványkincsvagyonra épülő mongóliai bányászat is hozzájárul az ázsiai ország nagy ütemű gazdasági fejlődéséhez. Ez pedig lehetővé teszi a Mongóliába irányuló magyar export nagymértékű növelését – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Mongólia a magyar technológiaexport kiemelt országa lesz a jövőben – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteki ulánbátori tárgyalásai befejeztével.



Szijjártó Péter tárgyalt Cahiagín Elbegdordzs mongol elnökkel, Lundeg Pürevszüren külügyminiszterrel, továbbá a környezetvédelmi, az élelmiszeripari és a mezőgazdasági tárca vezetőjével, illetve Ulánbátor főpolgármesterével, és megnyitotta újra az ázsiai országban Magyarország nagykövetségét.

A magyar miniszter az MTI-nek telefonon nyilatkozva felhívta a figyelmet arra, hogy Mongólia jelentős ásványkincsvagyonnal rendelkezik, ott található a világ legnagyobb készletével rendelkező arany- és rézbánya is. Az erre épülő bányászat, valamint a mezőgazdaság dinamikus fejlődése nyomán Mongólia az elmúlt esztendőkben tízszázalékos, néha még ennél is nagyobb gazdasági növekedést tudott felmutatni.

"Ez a rohamos gazdasági fejlődés nagyon jelentős technológiai-fejlesztési igényt gerjesztett, aminek nyomán lehetővé válik a magyar technológia exportjának nagy mértékű növelése Mongóliába" - mondta Szijjártó Péter.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Lundeg Pürevszüren mongol külügyminiszterrel Ulánbátorban 2015. május 29-én. (MTI-fotó: KKM)



A mongol gazdasági növekedés a mezőgazdaságra és a bányaiparra épül, és ezek mind olyan területek, amelyeken a magyar technológia kifejezetten fejlett és keresett. A bányaipar egyre intenzívebbé válik, ezért nagyon komoly feladatot jelent az ázsiai országban a bányaipari érdekek összehangolása a környezetvédelemmel és a lakossági érdekekkel, ami - mint fogalmazott a tárcavezető - a "lehető legjobb terep a magyar ivóvíz- és szennyvízgazdálkodási, valamint víztározó-építési technológia számára". A mongol mezőgazdaság teljesítményének a növekedése viszont rendkívül keresetté tette a magyar takarmányozási, állategészségügyi és élelmiszeripari szaktudást és technológiát. "Mindezek alapján Mongólia a jövőben a magyar technológia-export egyik legfontosabb célországa lesz" - jelentette ki Szijjártó Péter.

A miniszter szerint ugyanakkor azt is látni kell, hogy óriási a verseny, az amerikai, a kínai és az orosz cégek már óriási befolyásra tettek szert, ezért több külgazdasági eszközzel is segíteni kell a magyar vállalatokat abban, hogy sikeresek legyenek a mongol piacon. Szijjártó Péter szerint ezt a célt szolgálja az, hogy pénteken megnyitotta Ulánbátorban Magyarország korábban bezárt nagykövetségét. Magyarország ezzel az ötödik európai uniós tagállam, amely nagyköveti szinten képviselteti magát Mongóliában, 2016 első félévében pedig el fogja látni az EU soros elnökségének képviseletét, mivel Hollandia nem rendelkezik nagykövettel Mongóliában.

A Magyar Export-Import Bank Zrt. (Eximbank) 48,8 millió dolláros hitelkeretet hozott létre, valamint megállapodott egy ötmillió dolláros közös hitelkeretről a mongol Golomt bankkal. E két hitelkeret a magyar-mongol gazdasági-vállalkozói együttműködést fogja szolgálni. A Magyar Nemzeti Kereskedőház ulánbátori irodája és az ulánbátori főpolgármester megállapodást írt alá, amely révén a fővárosi fejlesztésekben magyar vállalati részvételre nyílik lehetőség.

A magyar beruházásokkal kapcsolatosan több konkrétumról is említést tett a miniszter. A bányászati tevékenység fokozása, valamit a vízkészleteknek a fogyása nyomán újraindulnak a kútfúrások Mongóliában, és ezeket magyar cég fogja végezni, tekintettel arra, hogy az 50-60-as években már kétezer kutat fúrtak magyar vízipari szakembereket. Megállapodás született arról, hogy 25 millió dolláros kötött segélyhitelprogram keretében magyar cégek fogják felújítani az ország legnagyobb, állati oltóanyagokat előállító biokombinátját, amelyet szintén magyar cégek építettek.

Szijjártó Péter rámutatott arra, hogy mivel a magyar technológiák versenyképesek és szívesen fogadottak Mongóliában, Magyarország érdekében áll "minden kereskedelmi és kapcsolattartási ésszerűsítés és egyszerűsítés". Ezt a célt szolgálja a Szijjártó Péter által aláírt megállapodás a diplomáciai és szolgálati útlevéllel rendelkezőkre vonatkozó vízummentességről, valamint a két ország külügyminisztériumai közötti konzultációs mechanizmusról.

A miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy Mongóliában négyszáz olyan ember él, aki Magyarországon folytatott felsőoktatási tanulmányokat. Ők most nagyon fontos erőforrásai a gazdasági pozíciókért folytatott versenyben. Annak érdekében, hogy Magyarország a jövőben is rendelkezzen ilyen erőforrással, a magyar fél százfős ösztöndíjkeretet ajánlott fel mongol hallgatóknak magyarországi egyetemeken szeptembertől folytatandó tanulmányokhoz - mondta Szijjártó Péter.