Akciótervet készít a kormány a fuvarozók versenyképességének növelésére

A találkozón egyetértettek abban az érintettek, hogy meg kell változtatni a logisztikai szabályokat Magyarországon ahhoz, hogy a fuvarozással foglalkozó cégek eredményesebben versenyezhessenek a nemzetközi piacokon is.

"Arra jutottunk, hogy össze fogunk állítani pillanatok alatt egy két éves akciótervet, a logisztikai iparágban dolgozók, különösen is a fuvarozók képviselőivel. Megállapítjuk a legfontosabb teendőket, időhatárokat, felelősöket rendelünk ehhez a munkához, és a következő két évben elvégezzük azt a munkát, ami ahhoz szükséges, hogy azt mondhassuk, hogy szabályozási, köoltségvetési, adó, díjtételek oldaláról Magyarország mindent megtett annak érdekében, hogy a fuvarozással, logisztikával foglalkozó cégei azok a most már egységes európai térben is versenyképesek legyenek. " - fogalmazott a miniszterelnök.

Példaértékű a Waberer's üdülővásárlása 

Orbán Viktor szerint példaértékű, ha egy magáncég úgy dönt, hogy a tevékenységéhez közvetlenül nem kapcsolódó módon, "kicsit a régi idők hangulatát idézve" vállalati üdülőt vesz. A miniszterelnök erről a Waberer's International Zrt. üdülőjének avatásán beszélt csütörtökön Balatonvilágoson.

A 100 szobás, saját partszakasszal rendelkező szállodát a Waberer's International Zrt. 600 millió forintért vásárolta munkavállalói üdültetésére, és további másfél milliárdot költ rá a következő két évben.

"Lehet ma úgy versenyképesnek lenni a nemzetközi térben, hogy nem kell letaposni az alkalmazottakat, emberszámba lehet őket venni, meg lehet őket fizetni, lehet őket képezni, gondoskodni lehet az előmenetelükről, mi több, még abban is segítséget lehet nekik nyújtani, hogy kipihenhessék magukat, jó közérzetük legyen, a cég sikereit saját közös sikerüknek érezzék" - mondta a kormányfő, aki a kormányzat nevében nagyrabecsülését fejezte a Waberer's vezetőjének ezért a gondolkodásért.

Orbán Viktor kitért arra is, hogy az átadási ünnepséget megelőzően a cég vezetőjével folytatott tárgyaláson megegyeztek abban, hogy "nagyon sok mindent meg kell változtatni Magyarországon a logisztikai iparágat szabályozó rendeletek, törvények világában".

Közölte: abban is egyetértettek, hogy a szabályozásnak mi legyen az iránya, és abban is, hogy miután nemzetközi térben kell helytállni, ott kell versenyképesnek lenni, ezért idő az egyik legfontosabb körülmény és faktor.

A miniszterelnök a tárgyalás eredményeként arról számolt be, hogy mindezek alapján arra jutottak, "pillanatok alatt" összeállítanak egy kétéves akciótervet, a logisztikai iparágban dolgozók - különösen is a fuvarozók képviselőivel -, megállapítják a legfontosabb teendőket, időhatárokat, és felelősöket rendelnek a munkához.



Jelezte: "a következő két évben elvégezzük azt a munkát, ami ahhoz szükséges, hogy azt mondhassuk, hogy szabályozási, költségvetési, adó, díjtételek oldaláról Magyarország mindent megtett annak érdekében, hogy a fuvarozással, logisztikával foglalkozó cégek a most már egységes európai térben is versenyképesek legyenek".

Összesen 1000 család pihenhet 

Wáberer György, a nemzetközi fuvarozással foglalkozó Waberer's International Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta: a cégcsoportnál 5400 munkavállaló van, köztük több mint 4000 gépkocsivezető.
A budapesti székhelyű Waberer's International Zrt. Európa harmadik legnagyobb nemzetközi közúti fuvarozó vállalata és komplettrakomány-specialistája. Több mint 3300 kamionszerelvényből álló flottája évente mintegy kétmillió fuvarmegbízást teljesít Európában.

Mivel az ő munkájuk nagyfokú odaadást, odafigyelést, szorgalmat és hivatást jelent, ezért merült fel, hogy vásárolnak egy üdülőt, amely egyúttal egy rekreációs központ, ahol sportolási lehetőségeket, orvosi szolgáltatásokat szeretnének biztosítani azoknak az embereknek, akik ilyen nehéz körülmények között dolgoznak - fejtette ki a cégcsoport vezetője.

Ismertetése szerint az üdülőt tavaly év végén vásárolták meg, és egy kétéves fejlesztési programban újítják meg. "Bízunk benne, hogy a szakma, a szakmai presztízs, a szakmai megbecsülés szempontjából a gépkocsivezetőknek ez egy jelentős lépés a cégcsoportunk részéről is" - hangsúlyozta.

Waberer's Club Hotelben a cégcsoport tájékoztatása szerint évente összesen ezer alkalmazott és családja pihenhet a főszezonban egy-egy hetet kedvezményesen. Az üdülőben a korszerűsített szobák, illetve lakosztályok várják a dolgozókat. Műfüves labdarúgó-, strandröplabda-, kombinált kézi- és kosárlabdapálya, pétanque-, illetve pingpongfelszerelés, valamint számtalan vízisporteszköz áll rendelkezésre. A létesítményt a cég dolgozói már a napokban birtokukba veszik.