Óriási sikert aratott a Budapesti Fesztiválzenekar Párizsban

A magyar együttes a francia főváros legújabb koncerttermében, a januárban felavatott Philharmonie hangversenypalotában lépett fel. A teltházas koncert végén a 2400 néző ovációval, hosszú perceken át ünnepelte a zenekart.

Brahms kulcsszerepet játszik a Budapesti Fesztiválzenekar idei évadjában, a májusi európai turnén a komponista mind a négy szimfóniáját eljátssza az együttes, Párizsban a 3. és 4. szimfóniát hallhatta a közönség.

Párizs előtt a belgiumi Brugge-ben mind a négy Brahms-szimfóniát eljátszotta két koncerten a Fesztiválzenekar, csütörtökön Bécsben az 1. és 2. lesz hallható, pénteken pedig Prágában az 1. szimfónia mellett Mozart-műveket is játszik a zenekar.

"Nekünk csodálatos, hogy mind a négy Brahms-szimfóniával bejárjuk Európát. A francia közönség nagyon koncentrált, s nagyon sokat mond az, hogy ez a hatalmas terem teljesen tele volt" - mondta az MTI-nek Fischer Iván a koncert után. "Párizsban a Fesztiválzenekarnak kialakult egy törzsközönsége, amely visszavár minket. Nagyon sok levelet is kapunk" - tette hozzá.

A zeneigazgató "nagy kalandnak" nevezte, hogy az új hangversenypalotában lépett fel az együttes, ahol a közönség teljesen körbeveszi a középen játszó zenészeket. Korábban a francia főváros egyik legnagyobb presztízsű koncerttermében, a Salle Pleyelben léptek fel rendszeresen. A Philharmonie hangversenypalota az átalakításra kerülő Pleyel szerepét vette át januárban.

"A Philharmonie nagyon szépen szól, várhatóan nagy sikere lesz a világban" - jegyezte meg Fischer Iván. Elmondta, hogy nagyon jól ismeri az akusztikai beállításokért felelős Tojota Jaszuhiszát, aki korábban a Los Angeles-i koncertterem hangzását tervezte, és aki a "szakmában óriási tekintélynek" számít.

"Nagyon örülök, hogy eljött a koncertre, előtte végighallgatta a próbánkat is, konzultáltunk minden részletről, a szólamok emeléséről, a dobogók beállításáról. Nagyon jól tudunk együtt dolgozni" - tette hozzá a zeneigazgató.

Fischer Iván elárulta, hogy a japán akusztikus által tervezett termeket szereti a legjobban a világon, mert "egyszerre nagyok, ugyanakkor intimek". A közönség körbeveszi a zenekart, viszonylag közel van a zenészekhez, ugyanakkor a terem óriási befogadóképességű.

Tojota Jaszuhisza egyébként gyakran látogatja a magyar zenekar koncertjeit, mert nagyon érdekli, ahogy a Fesztiválzenekar "különleges ülésrenddel és különleges egyensúllyal muzsikál, teljes másképp, mint a legtöbb zenekar a világon". A Fesztiválzenekar zenészei Magyarországon legközelebb június elején lépnek fel: június 2. és 4. között elhagyatott zsinagógákba látogatnak el, Nagykanizsára, Mezőcsátra és Pápára.

"A hely mérete határozza meg, hogy mit játszunk. A lényeg, hogy odahívjuk az embereket, koncertet adunk, s közben egy rabbi mesél a régi zsidó életről és a zsinagóga funkciójáról, megismerteti a hallgatókat az épülettel és a zsidó mindennapokkal. A cél, hogy csökkenjenek az előítéletek" - hangsúlyozta Fischer Iván.

"A projekt nagyon érdekli a franciákat és szeretnének minket Franciaországba is elhívni, mert itt is nagyon sok elhagyatott zsinagóga található különböző kisvárosokban" - mondta a zeneigazgató. Az együttes várhatóan Provence-ban és Ausztriában tart majd zsinagógakoncerteket.