Több gyermek kaphat ingyenes óvodai, bölcsődei étkezést

A képviselők 167 igen szavazattal, egyhangúlag döntöttek a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvény módosításáról, amely megalapozza a szükséges források biztosítását az idei és a következő évek központi költségvetésében.

Szeptember 1-jétől ingyenes gyermekétkeztetésre jogosultak a három vagy több gyermekes családok, a tartósan beteg vagy fogyatékos gyermekek és  testvéreik, valamint azok a családok, ahol az egy főre jutó nettó jövedelem nem haladja meg a nettó minimálbér 130 százalékát, jelenleg 89 ezer 408 forintot. A tehetősebb, háromnál kevesebb egészséges gyermeket nevelő szülőknek továbbra is kell térítési díjat fizetni az étkezésért.



A gyermekétkeztetésre szánt forrás idén 10 százalékkal, 53-ról 58 milliárd forintra emelkedett, az elmúlt öt évben pedig több mint duplájára nőtt. Czibere Károly szociális ügyekért felelős államtitkár korábbi összegzése szerint jelenleg 92 ezer gyermeknek jár a díjmentes étkeztetés, a változás életbe lépése után pedig további több mint 177 ezer gyermeket érint majd, ami több mint háromszoros növekedés.

Az Országgyűlés döntött arról is, hogy a gyermek és ifjúsági alapprogram éves keretösszege - a nyílt és meghívásos pályázati úton túl - egyedi támogatási formákban is elérhető lesz. Ezt 111 igen és 29 nem szavazattal, 28 tartózkodás mellett fogadták el. Az előirányzatból egyebek mellett fiatalok programjait, szervezeteit támogatják és a fiatalokat segítő szakembereket fejlesztik.

Emellett hatályon kívül helyezték a közigazgatási szervezeti átalakulás következtében a megszűnt Mobilitás Regionális Ifjúsági Szolgáltató Irodákra vonatkozó passzusokat.

A duplája a gyermekétkeztetésre szánt forrás

Újabb segítséget kapnak a gyermeket nevelő családok szeptembertől - mondta Dunai Mónika, a Fidesz-frakció szóvivője budapesti sajtótájékoztatóján. Dunai Mónika tájékoztatóján azt mondta, míg 2010 előtt a baloldali kormányok rezsiemeléssel, munkanélküliséggel, magas adókkal és devizacsapdával sújtották a gyermekes családokat, addig a Fidesz-kabinet célja a családok gyermekvállalási terheinek csökkentése.

A kormány a gyermekétkeztetésre fordított összeget 2010-2015 között 29 milliárd forintról 58 milliárdra, a szociális nyári gyermekétkeztetésre szánt forrást pedig 2,4 milliárdról 3 milliárd forintra emelte - ismertette a frakciószóvivő. Hangsúlyozta: szeptembertől az óvodások, bölcsődések 90 százaléka étkezhet ingyen.

Dunai Mónika példaként hozta, hogy egy olyan három gyermekes családnak, ahol eddig féláron étkezhettek a gyermekek, a most elfogadott intézkedés havi 11-15 ezer forintos megtakarítást jelent majd.