Rizikósabb lett rokkantkártyával parkolni

Az autósok azonban még mindig előszeretettel parkolnak jogosulatlanul

Az elmúlt öt évben több mint ötszáz olyan autós ellen indult büntetőeljárás Magyarországon, akiről kiderült, parkoláskor jogosulatlanul használta a mozgássérült-igazolványt. A statisztika szerint a legtöbb bizonyítható csalást a fővárosban és Hajdú-Biharban követik el.

Budapesten a kerületi rendőrőrsök a közterület-felügyelettel közösen heti rendszerességgel tartanak akciókat a bevásárlóközpontok és nagyobb tömegközlekedési csomópontok környékén.

Rácz Ferenc, a III. kerületi kapitányság vezetőhelyettese a hirado.hu-nak elmondta, minden ellenőrzéskor a rendőrök a kártya száma alapján azonosítják a tulajdonost, és az autónál várnak rá, így biztosan kiderül, jogosultan használja-e a sofőr az engedélyt. A tapasztalatok szerint nincs olyan alkalom, hogy legalább egy ügyeskedő autóst ne sikerülne lefülelni.

(MTI-fotó: Illyés Tibor)



2011 őszén például jogerősen ítélte több mint egymillió forintos pénzbüntetésre Liptai Claudiát a Fővárosi Törvényszék, mivel a tévés műsorvezető elhunyt édesanyja mozgáskorlátozott-igazolványát használta parkoláskor. A bíróság közokirat-hamisításban bűnösnek találta, és 150 nap tételnyi, naponként hétezer forintos pénzbüntetést rótt ki rá. Ha a tévés műsorvezető csupán a mozgáskorlátozottak számára fenntartott helyen parkolt volna kártya nélkül autójával, ötvenezer forintból megúszhatta volna.

A III. kerületi helyettes rendőrkapitány szerint a szabályok módosításával elsőbbséget kapott az ellenőrzés a rendőrségen belül, így a célzott akciók jóvoltából többen buknak le.

Erről számolt be a hirado.hu-nak a II. Kerületi Önkormányzat is. A térfigyelő rendszerek segítségével azonnal szankcionálják a visszaéléseket és 5 percen belül képesek a reagálásra. Balaton Balázs sajtóreferens megjegyezte, hogy a nagyberuházások (a budai fonódó villamos és a Széll Kálmán téri építkezés) ellenére sem lett kevesebb a kerületben a mozgáskorlátozott parkolóhely, ideiglenesen újakat jelöltek ki.

Megéri csalni?

Aki rendszeresen használ ilyen igazolványt, holott nincs rászorulva, akár több tízezer forintot is megspórolhat havonta Budapesten, ám ez a megtakarítás könnyen köddé válhat, ha lebukik a trükköző. Az igazolvánnyal való visszaélés ugyanis közokirat-hamisításnak minősül, amiért akár három év börtönt is lehet kapni.

Ha rács mögé nem is küldik az embert, komoly pénzbírságra biztosan számíthat. A bíróság 2500 és 200 ezer forint között határozhatja meg a napi büntetési tételt, attól függően, hogy a lebukott csaló milyen anyagi háttérrel rendelkezik. A minimum 30 és maximum 540 napi büntetési tétellel így akár milliókba is kerülhet a parkolás.

Egyre többen buknak le

A rendőrség statisztikai adatai szerint évről évre többen buktak le jogosulatlanul használt mozgáskorlátozott-igazolvánnyal. Míg 2011-ben 128 ilyen esetben intézkedtek a rendőrök, addig 2013-ban ez a szám már megközelítette a kétszázat.

A hirado.hu által megkérdezett szakértők szerint ez nem jelenti azt, hogy többen csalnak, mint korábban. Pusztán arról van szó, hogy a gyakori ellenőrzéseken most már többen akadnak fenn.

Mozgáskorlátozott-parkolási igazolvánnyal való visszaélés (befejezett nyomozás)
Elkövetés helye (megye)2011. év2012. év2013. év
Budapest90120109
Baranya11185
Bács-Kiskun100
Békés170
Borsod-Abaúj-Zemplén6116
Csongrád277
Fejér011
Győr - Moson - Sopron110
Hajdú-Bihar103452
Heves100
Komárom-Esztergom001
Nógrád000
Pest000
Somogy000
Szabolcs-Szatmár-Bereg221
Jász-Nagykun-Szolnok111
Tolna020
Vas000
Veszprém101
Zala113
Bűncsel. összesen:128205187

Forrás: ORFK
(A 2014-es adatokat az ORFK-tól jelenleg is várjuk.)

Összehangolt razziák Budapesten

A Fővárosi Önkormányzat Rendészeti Igazgatóságának (FÖRI) szolgálati igazgatóhelyettese szerint a több mint egy éve tartó intenzív ellenőrzéseknek köszönhetően Budapesten minimálisra csökkent a visszaélések száma. Az autósok azonban még mindig előszeretettel parkolnak jogosulatlanul a mozgáskorlátozottak számára fenntartott parkolóhelyekre.

A leggyakoribb visszaélés, hogy érvényes mozgáskorlátozott-parkolási kártyával nem a jogosult parkol. Ilyen esetekben a figyelmetlen autós ötvenezer forintos helyszíni bírságra számíthat. Ha valaki lejárt kártyával ügyeskedik, azt könnyen fülön lehet csípni – mondta a Hermann Gábor a hirado.hu-nak.



Így ellenőriznek

A mozgáskorlátozott-parkolási igazolvány nem rendszámra szól, azt a jogosult nevére állítják ki, és csak abban az esetben használható, ha a kocsival a mozgáskorlátozott személyt szállítják.

A közterület-felügyelők az igazolványok adattartalmát, érvényességét, a felhasználás jogosultságát a parkolási kártyán található biztonsági elemeket vizsgálják.

A felügyelőknek joguk van elkérni a kártyát a gépjármű vezetőjétől. Ha nem tartózkodik a gépjárműnél, akkor a szélvédő mögött, az érvényességi időt is jól azonosítható módon kell elhelyeznie a parkolási igazolványt.

Visszaélés esetén a helyszínen, jegyzőkönyv felvétele mellett visszavonják a hamis vagy lejárt kártyát, és továbbítják az illetékes hatóságnak. Abban az esetben, ha bűncselekmény elkövetésének gyanúja merül fel, a rendőrségen tesznek feljelentést, ilyenkor az eljárást a rendőrség folytatja le.

„Tavaly több mint ezer esetben kellett a FÖRI közterület-felügyelőjének intézkednie a mozgássérült-parkolókártyák vagy parkolók kapcsán, összesen három esetben kellett ilyen kártyát bevonni" – közölte Hermann Gábor.

Így lehet kiváltani a kártyát

2013-tól orvosi szakvélemény birtokában a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivataltól lehet igényelni mozgáskorlátozottak számára kiállított parkolási kártyát. A jogszabályt 2011-ben szigorították, azóta háziorvos nem adhat ki mozgáskorlátozott-parkolási igazolványhoz szükséges igazolást. Ezt a jogkört a kormányhivatal illetékes orvosi bizottsága vette át.

Amennyiben a kérelem benyújtásakor nem áll rendelkezésre a megfelelő szakvélemény, akkor a mellékelt orvosi dokumentáció és leletek alapján a járási hivatal nyolc napon belül az iratok megküldésével a rehabilitációs szakigazgatási szervtől kéri a közlekedőképesség minősítését.

A jogszabály szerint hatvan napja van a hivatalnak a szakvélemény elkészítésére. A rokkantkártyát a határozat alapján az okmányiroda állítja ki. A vonatkozó jogszabály szerint az használhatja a mozgássérültek számára kijelölt parkolóhelyet, aki mozgásában sérültként veszi igénybe vagy mozgásában sérültet szállít.

Mozgássérült járművek a Kerekesszékkel a tilosban parkolók ellen elnevezésű akción. MTI Fotó: Marjai János



A MEOSZ szerint nem jó az új rendszer

A jogszabály szigorítása előtt 220 ezer rokkantkártya volt használatban – mondta el a hirado.hu-nak Kovács Ágnes, a MEOSZ (Mozgássérültek Egyesületeinek Országos Szövetsége) elnöke. Azóta bővült a jogosultak köre, de vannak olyan mozgássérültek is, akik a jogszabály hiányossága miatt kikerültek a kedvezmény rendszeréből – tette hozzá.

A parkolási igazolvány megszerzéséhez ugyanis a mozgáskorlátozottaknak egy 2012-ben bevezetett újfajta, úgynevezett közlekedőképességi vizsgálaton kell átesniük, amin a 60%-uk nem megy át, mert – a MEOSZ véleménye szerint – a vizsgálat valójában nem alkalmas a közlekedőképesség minősítésére, az a munkaképesség felmérésére dolgozták ki.

Annak, akinek például lecsökkent a járástávolsága és nem képes lépcsőn menni, legfeljebb 20 százalékos mozgásszervi károsodás állapítható meg; ha állásában is bizonytalan és járásához segítséget igényel, legfeljebb 30%-os; a parkolási igazolvány azonban csak 40%-os károsodástól jár - tette hozzá.

A kedvezmények felülvizsgálatát kezdeményezték

Így az a helyzet állt elő, hogy miközben súlyosan mozgássérült emberek nem kapnak parkolási kártyát, addig minden, fogyatékossági támogatásban részesülő siket, autista, látás- és értelmi sérült ember automatikusan, külön vizsgálat nélkül jogosult a parkolási igazolványra, függetlenül attól, hogy gyaloglási, lépcsőn járási, teherhordási képességében korlátozott-e  - mondta Kovács Ágnes.

A szervezet a súlyosan mozgássérült emberek kedvezményeinek felülvizsgálatát kezdeményezte, ezzel együtt a parkolási kártyák revízióját is. A jelenlegi rendszer ugyanis nem tesz különbséget a mozgásszervi érintettséggel rendelkező, illetve a nem mozgássérült fogyatékossággal rendelkező emberek között, a kiszélesített parkolóhelyeket ugyanis nemcsak a mozgássérült, hanem a többi fogyatékossággal élő autós is használhatja.

Kovács Ágnes szerint ezért kétféle parkolókártyára lenne szükség: a most is létező mellett egy más színnel ellátott kártyával a nem mozgásszervi érintettséggel rendelkező fogyatékos emberek parkolhatnának ingyen a normál parkolóhelyeken.