Hogy lesz perfüggőség a válásból?

Olyan, mint a drog, a cigaretta, a párok egyszerűen nem tudnak leszokni egymásról… A szakember szerint sokszor nem is tudatosul ez a függőség, pedig egyszerűbb lenne az újrakezdés, mint a folyamatos játszma, főleg a bíróság előtt.

Egyre többször lesz perfüggőség a válásból. Szakemberek szerint a válófélben lévő párok sokszor nem tudják elengedni egymást, ezért inkább elhúzzák a jogi eljárást, így lehet az, hogy akár tíz évig is húzódhatnak az ilyen ügyek. Az M1 aktuális csatornájának nyilatkozó Dr Szöőr Anna pszichológus-jogász tapasztalata az, ilyenkor a párok elhatározzák ugyan, hogy válnak, de igazából még nem tudnak elszakadni egymástól, ezért megtalálják maguknak színpadnak a bíróságot, ahol még fenn tudják a kapcsolatot tartani.

És a gyerek?

Nagyon sokszor része, de leginkább eszköze a játszmának a vagyon - volt, hogy a felek két színes tévén vitatkoztak négy évig, miközben két évig éltek egymással -, de leginkább a gyermek, akinek a lelkivilágával közben nem nagyon törődik senki, pedig ez a folyamat leginkább őt töri össze. A szülők persze úgy tesznek, mintha mindez a gyerekért történne, de az igazság az, hogy egyszerűen nem tudnak leszokni egymásról, és ez az egyetlen lehetőség találkozni, még egyszer tőrt döfni a másikba egy vélt vagy valós sérelem miatt – magyarázta a szakember.

Mediáció!

Ott munkál bennük a félelem amiatt, hogy elszakadnak egymástól, és új életet kell kezdeniük, pedig – hangsúlyozta a szakértő – ez az egyetlen lehetséges megoldás. Dr Szöőr Anna szerint a magyar igazságszolgáltatás feladata is az lenne, hogy a gyakran az egymás mocskolódásával tarkított perek helyett a mediációra beszélje rá a feleket, amelynek célja - az elterjedt vélekedéssel szemben - nem békülés, hanem a békés megválás a másiktól.