Pünkösdölésre várják a vendégeket Ópusztaszeren

Már-már elfeledett hagyományokat, a Dél-Alföldhöz kapcsolódó népszokásokat elevenítenek fel pünkösd hétvégéjén az Ópusztaszeri Nemzeti Emlékparkban.

Kodácz Csengele elmondta, hogy az ünnep egyik leglátványosabb része az egykori ányási kápolna másának felavatása lesz a skanzenben pünkösd vasárnap. Az ökumenikus szertartást körmenet előzi meg. A kápolnát a térség földesurai, a Pallaviciniek emelték családi temetkezési helyként az 1880-as években, a II. világháborút követően a templomot azonban feldúlták, a kriptákat kifosztották, az épület pedig az enyészeté lett. A skanzenbeli kápolna a család által megőrzött eredeti tervrajzok alapján készülhetett el.



A skanzenben a vendégek ügyességüket és erejüket is bizonyíthatják az Erős embör, dógos asszony, ügyes gyerök elnevezésű próbákon, tésztát készíthetnek a szentesi tanya csigacsinálójában, vagy a pünkösdi kézműves műhelyben készíthetnek apró ajándékot az otthon maradottaknak.

Pünkösd hétfőn az emlékparkban tartják az Európai Ifjúsági Találkozót. Az immár második alkalommal megszervezett tanácskozásra a Kárpát-medencéből és a világ távolabbi országaiból érkezett vendégek elmondják majd rövid bemutatkozásuk során, mit és miként tesznek a magyar értékek népszerűsítéséért, milyen újabb lehetőségeket kínálnak az együttműködésre.

Délután az ópusztaszeri iskolások pünkösdölőjén elevenítik föl az ünnephez kapcsolódó dél-alföldi népszokásokat, majd következik a hétvége egyik leginkább várt eseménye, a pünkösdi királyválasztás. Az emlékpark nagyrétjén a környékbeli ifjak lóháton ülve teljesítenek különböző ügyességi feladatokat, végül egy vágtát követően kiderül, hogy a két legjobb versenyző közül kinek sikerül megszereznie a királyi címet jelentő koszorút.