Irán és Afganisztán együtt veszik fel a harcot a terrorizmus ellen

Irán és Afganisztán fokozni fogja együttműködését a terrorizmus és a szélsőségesség elleni küzdelem terén - jelentette be vasárnapi teheráni látogatásán Asraf Gáni afgán elnök.

"Abban egyeztünk meg, hogy szorosabban együttműködünk a terrorizmus, az erőszak és a szélsőségesség ellen a térségben, s főként a határaink mentén" - jelentette ki az elnök az iráni kollégájával, Haszan Róhánival tartott közös sajtótájékoztatóján.

A két állami vezető a hírszerzési értesülések megosztásáról beszélt, de azt is leszögezték, hogy szükség esetén közös műveletek is elképzelhetőek, "a régióban fokozatosan terjedő biztonsági problémák ugyanis nem korlátozódnak egyetlen országra".

A látogatásra egy nappal azután került sor, hogy egy, az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista csoportnak tulajdonított merényletben több mint harminc ember meghalt Afganisztánban. Ha a támadást valóban az IÁ követte el, akkor ez volt az Irakban és Szíriában jelentős területeket uraló terrorszervezet első súlyos afganisztáni terrorakciója. "Komoly veszéllyel és a terrorizmus különbözői formáival nézünk szembe (...) Széleskörű és erős együttműködés nélkül nem sikerülhet megállítani egy olyan hátborzongató jelenséget, mint az IÁ" - fogalmazott az afgán elnök.

A tájékoztatás szerint a két ország vezetője a kábítószer-csempészet elleni harc, valamint a gazdaság és az energetika területén való együttműködésről is megállapodott.

Irán az Afganisztánból induló és főként a nyugati országokba irányuló drogkereskedelem egyik fő átrakóhelye, a hivatalos becslések szerint több mint kétmillió iráni fogyaszt kábítószert.