Novák: Állítsuk meg a népességfogyást!

A kormányzati családpolitika alapvetése, hogy fenntartható demográfiai fordulatot kell elérni, meg kell állítani a népességfogyást - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára egy szerdai budapesti konferencián.

Azért kell a népességfogyásról beszélni, mert jelenleg ez az előttünk álló egyik legnagyobb kihívás – állapította meg Novák Katalin az M1 Ma reggel című pénteki műsorában. Felhívta rá a figyelmet, hogy az elmúlt három évtizedben 800 ezer fővel csökkent Magyarország népessége, és ha így haladunk tovább, néhány évtizeden belül kevesebb, mint 8 millióan leszünk. Bár az utóbbi időszakban nőtt a születésszám, de így is harmincezerrel kevesebben jöttek világra tavaly, mint ahányan meghaltak – mutatott rá.

A család- és ifjúságügyért felelős államtitkár szerint a meghozott családpolitikai intézkedéseknek hosszabb távon lesznek eredményei. Az emberek több gyermeket szeretnének, mint ahányat végül vállalnak, ezen segíteni kell – hangoztatta. Akkor lenne remény a csökkenési tendencia megállítására, ha a vágyott gyermekek is megszületnének, ezért az akadályokat le kell bontani – emelte ki.

A gyermekvállalás fő szempontjai az anyagiak, a lakhatási problémák, valamint hogy a nők össze tudják-e egyeztetni a családot a munkahelyükkel – fejtette ki. Szerinte eredményes volt az a döntés, hogy az anyák részmunkaidőben is dolgozhatnak, hisz jelenleg 20 éves csúcson van a foglalkoztatás. A családi adókedvezménynek köszönhetően már 260 milliárd forint marad a családoknál, ami gyermekvállalásra bátorít, ráadásul annak ellenére nőtt a születésszám, hogy egyre kevesebb a szülőképes korban lévő nő, ami nagyon komoly eredmény – hívta fel a figyelmet Novák Katalin.

Az államtitkár a következő időszakra két fontos cél elérését tűzte ki. Egyrészt, hogy az emberek megismerjék, milyen lehetőségeik vannak, milyen támogatásokat vehetnek igénybe, ezért közérthető formában kell kommunikálni őket. Másrészt pedig egyszerűbbé kell tenni az ügyintézés, a gyermekvállalással járó adminisztrációs feladatokat – emelte ki.