Véget ért a megemlékezés Auschwitz-Birkenauban

Véget ért az auschwitz-birkenaui emlékhelyen tartott megemlékezés, amely a Nemzetközi Élet Menetét követte - számolt be a helyszínről Kocsi Zsolt, a MTVA szerkesztője az MTI-nek.

A megemlékezést megelőzően ötvennégy ország képviselőinek részvételével vonult végig a Nemzetközi Élet Menete az auschwitzi egykori haláltáborból a birkenaui emlékhelyre. Nagyjából tízezer zsidó fiatal vett részt az eseményen.

A sófár hangjára meginduló menetet idén a magyar delegáció vezette, amely, tekintettel a magyarországi deportálások 70. évfordulójára hatszáz fővel, külön vonattal érkezett Auschwitzba - írta honlapján a magyarországi Élet Menete Alapítvány.

Az út a hírhedt "A munka szabaddá tesz" feliratú kaputól a kettes számú táborig vezet. A résztvevők a mintegy három kilométeres utat nagyjából másfél óra alatt tették meg.

Kocsi Zsolt a lengyelországi eseményről adott telefonos interjújában elmondta, hogy az esemény narrátora Greg Masel, az izraeli központú Keren Hayesod segélyszervezet ügyvezető igazgatója volt.

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök videoüzenetet küldött a rendezvény alkalmából. A menet résztvevői megemlékeztek Raoul Wallenberg egykori svéd diplomatáról és Szenes Hannáról, a második világháborúban hősi halált halt költőnőről is.

Ezután Israel Meir Lau, Izrael egykori főrabbija, jelenleg Tel-Aviv főrabbija beszélt, majd elhangzott a magyar zsidó hagyományban rendkívül fontos, Szól a kakas már című népdal.

A rendezvény végén meggyújtották az emlékezés mécseseit, ezt a zsidó halotti ima, a közös kaddis, majd pedig Izrael himnusza követte.

Az izraeli oktatási minisztérium és az Élet menete nemzetközi szervezet első ízben 1988-ban szervezte meg az Élet menetét. 1996 óta már minden évben, a holokauszt emléknapjához időzítve szervezik meg az eseményt, magyar csoport először tíz évvel ezelőtt vett részt rajta.